A magyar–szlovák határon átnyúló együttműködés keretében decemberben rendezték meg a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Ipar Kamara (HU) és Dunaszerdahely város (SK) közös pályázatának dunaszerdahelyi zárórendezvényét, amelyen egyben át - ad ták a pályázat keretében felújított iro da épületet a városközpontban lévő Er zsébet téren. A projekt címe: „Magyar–Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központok Kialakítása a Versenyképes Határmentéért – InkuBusiness, és a HUSK Európai Területi Együttműködési program „Gazdaság és társadalom” prioritásának céljait, a határ menti térség gazdasági versenyképességének erősítését szolgálja. A projekt eredménye, azaz két jelentős beruházás Dunaszerdahelyen és Törökbálinton, valamint a tájékoztató tevékenység a határ mindkét oldalán a mikro-, kis- és közepes vállalkozások napi működését segíti. Hozzájárul a térség regionális, gazdasági egységesüléséhez, közös térségi identitás és üzleti környezet kialakulásához. A projekt keretében Dunaszerdahelyen üzleti-tájékoztató központ, Törökbálinton pedig kamarai szolgáltatási, tájékoztatási központ jön létre, két pezsgő, fejlődőké- pes gazdasági térségben, Pozsony délkeleti, Budapest nyugati kapujában. A projektet lezáró konferenciát Lelkes Kata, a projekt dunaszerdahelyi vezetője nyitotta meg és vezette. Vendégként részt vett a konferencián Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete, Varga Ti bor, a pozsonyi keres kedelmi attasé, a HITA vezetője. Megtisztelte az ünnepsé- get Dunaszerdahely két testvérvárosának küldöttsége is, Tóth Tibor, Gödöllő város alpolgármestere, valamint Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. Jelen volt több közéleti szemé- lyiség: Farkas Iván és A. Szabó László, az MKP alelnökei, Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnö- ke, Pogány Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság ügyvezető elnöke, több dunaszerdahelyi önkormányzati képviselő, és a térség polgármesterei, intézmények képviselői. Nagyszombat megyét Marián Cipár, a regionális fejlesztési szekció igazgatója képviselte. Tibor Mikus megyei elnök levélben köszöntötte a projektet lezáró konferencia résztvevőit, gratulált és további sikereket kívánt a partnereknek. Elsőként a házigazda Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere mondott köszönetet mindazoknak, akik a program megvalósításában részt vettek. Elmondta, Farkas Ivánnak, az MKP régiófejleszté- si alelnökének köszönhető, hogy a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetőinek, Vereczkey Zoltán elnöknek és Kupcsok Lajos főtitkárnak a fi gyelmébe ajánlotta Dunaszerdahely városát, amikor a magyar–szlovák határon átnyúló együttműködési program keretében partnert kerestek. Örömmel számolt be arról, hogy jelentős EU támogatást kaptak a Perfects épület felújításához, új tartalommal való megtöltéséhez. A városi tulajdonban lévő részvénytársaság kezelésében lévő épület Üzleti és Kereskedelmi Központként fog működni. Ezután Kupcsok Lajos, a PMKIK fő- Átadták a pályázat keretében felújított irodaépületet a városközpontban Projektzáró szakmai konferencia Dunaszerdahelyen A dunaszerdahelyi Inkubációs Központ megkezdte működését Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Jenei Gábor, az NFÜ igazgatója, Kupcsok Lajos, a PMKIK főtitkára átvágják a dunaszerdahelyi Inkubációs Központ megnyitását szimbolizáló szalagot Hírtükör 5 Gazdasági Kitekintő titkára bemutatta a megyei kamarát, a sikeres projekt vezető partneri feladatait ellátó munkatársakat, és értékelte a program keretében kialakult gyümölcsöző együttműködést Dunaszerdahely városával. Elmondta, hogy kamarai fő- titkárként, országgyűlési képviselőként szívügyének tekinti a gazdasági kapcsolatok erősítését. Az első európai EGTC, az Esztergom-Párkány közötti európai területi együttműködésben kezdettől fogva, azaz 2006-tól tevékenyen részt vett, mint Piliscsaba egykori alpolgármestere. Kiemelte, hogy a PMKIK közremű- ködik a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított Kárpát Régió Üzleti Hálózat szakmai működtetésében, a kassai és a dunaszerdahelyi irodák működését a PMKIK segíti. Mindkét városban megalakultak és rendszeres tevékenységet fejtenek ki a Wekerle Klubok, azt tervezik, hogy az elkövetkező hónapokban Kassa vidéken, Pozsonyban és Nyitrán is beindítják a vállalkozói klubot. Nagyra értékelte, hogy a Pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamarával valamint a Kassai Kereskedelmi és Iparkamarával intézményesült a magyar-szlovák gazdasági együttműködés. A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara 1994- ben alapított, önkéntes alapon szervezett köztestületi kamara. Az ország legnagyobb taglétszámú megyei gazdasági kamarája, Pest megye gazdasági, társadalmi közéletének meghatározó tényezője. Képviseli a megye 100 000 főt meghaladó vállalkozói közösségét. A kamara részt vesz a hosszú távú gazdaságfejlesztési programok kialakításában és végrehajtá- sában, bekapcsolódik a nemzetközi üzleti együttműködések generálásába. Az európai uniós csatlakozást követően alapvető fontosságúnak tartja a vállalkozások piacra jutásának elősegítését, az elérhető pályázati, támogatási lehetőségek bemutatását, valamint minden olyan informá- ció továbbítását, amely a vállalkozások eredményes működését segítheti. Az éppen lezáruló program eredmé- nyeképpen Törökbálinton 12 ezer m2 alapterületen, 2300 m2 nagyságú iroda- épület készül, az M1, M7 és M0 autópá- lyákkal körbezárt, frekventált területen. A PMKIK Szolgáltató Központ a tagsága és Pest megyei vállalkozások számára hitelesen, magas szakmai színvonalon nyújt tájékoztatást, valamint szolgáltatásokat a szlovákiai üzleti lehetősé- gekről. Az összehangolt és kö- zös üzleti valamint tájékoztatási rendezvények, fórumok, kiállítások, bemutatók a vállalkozások határon átnyúló együttműködési intenzitását növelik. A Magyarországi Szlovákok Önkor mányzatának képviselete a törökbálinti központban kap helyet. Kupcsok Lajos úgy látja, a törökbálinti Üzleti és Keres kedelmi Központ átadása 2014 elején nagy ban hozzájárul majd Ma gyar ország és Szlovákia közti gazdasági kapcsolat javulásához. Marián Cipár, a megye régiófejleszté- si szekciójának igazgatója előadást tartott arról, milyen határok fölötti együttműködési programokba kapcsolódik be Nagyszombat megye, amely három országgal határos: Csehországgal, Ausztriá val és Magyarországgal. Kiemelte a CENTROPE regionális együttműködést, a Rába–Duna–Vág Európai Területi Együttműködést, a Duna-stratégiát, amelyeknek köszönhetően az elmúlt évek során gazdag tapasztalatokra tettek szert, és mint mondta, a többi szlovákiai megyéből gyakran kérnek tanácsot tőlük, hogyan kell nemzetközi kapcsolatokat gyümölcsözően építeni, az Európai Unió kereté- ből programokat megvalósítani. A továbbiakban Jenei Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség programirányító- ja értékelte a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program eredményeit a 2007-2013-as időszakban, és kitekintést nyújtott az új, 2014- 2020-as költségvetési időszakra. Ferencsik István, a magyarországi vezetőpartner menedzsere és Lelkes Kata, a program dunaszerdahelyi felelőse tartott projektismertető előadást. Ezután került sor az épület átadását jelképező nemzetiszínű szalagok átvá- gására. Az ünnepi pillanatok után Tóth Gábor, Gödöllő alpolgármestere és Babják Zoltán, a kárpátaljai Beregszász polgármestere gratulált elsőként Dunaszerdahely polgármesterének, értékelték a testvérvárosi kapcsolat eredményeit.